Bakaja Zoltán versei

Körül vagyunk kerítve mind.
Köröttünk Krisna karja ring.
Ölelve s áldva álmodunk
a lét vetette vánkosunk ölén,
de majd ha jő az óra, s int,
megyünk körülkarolva mind.

Ürömre, búra jő vigasz,
derűre könny és új panasz,
hidegre, hóra új tavasz,
tavaszra nyár, s avart dagaszt
a rőt haraszt ha itt az ősz –,
s lehullni kényszeríti azt.

Forog velünk a föld, az ég,
kering a Nap saját körén,
ezernyi csillag égövén
keresztül, és beláthatod
nekünk se lesz kivételes sorunk,
szemünk lehunyva újat álmodunk.

Hová megyünk? Mivé leszünk?
Milyen talajból vétetünk
megint, s mi létre ébredünk
lezárva áloméletünk,
ha majd az óra ránk köszön,
s hagyunk mindent
mi terhet ránk rakott a lét
magunk mögött?

Körül vagyunk kerítve. Mind.
Keresve kéjt s aratva kínt,
Nevetve – sírva álmodunk
a lét vetette vánkosunk ölén,
de majd ha jő az óra, s int,
vigasztalónk ki lesz megint?