Bakaja Zoltán versei

Én ütöm veled agyon az időt,
vagy annak kalapácsa veri koporsóm
téged használva szögekként?
Ki tudja?

Sebesen száguld az égen a Nap,
lefejtve ifjúságom éveinek szőttesét.
Vajon meddig tart anyaga?
Ki látja?

Hulljon csak a percek vad zápora,
múlttá mállasztva a mát, mit berendeztünk,
mintha örökké maradna!
Ki bánja?